2013. sze 30.

Szénmonoxid érzékelőkről!

írta: Kémény Ajtó
Szénmonoxid érzékelőkről!

Miért ne válasszak Gagyi szénmonoxid érzékelőt?

A tizenegy típusból különböző helyeken három-három példányt vásároltak. Nyolc típust barkácsáruházakból szereztek be, hármat pedig a gyártó-forgalmazó bocsátott a szaklap rendelkezésére.

A teszt eredményei szerint a műszerek több mint fele egyáltalán nem felelt meg a riasztási időket előíró európai szabványnak, például már akkor is jelzett, amikor még alacsony (az emberre rövid távon veszélytelen) volt a gáz koncentrációja. Ez azért gond, mert a felhasználó előbb-utóbb megunhatja a tévesnek bizonyuló riasztásokat, és kikapcsolja a mérőt.

Ennél nagyobb probléma, hogy némelyik készülék alacsony koncentrációnál megszólalt, ámde egyáltalán nem, vagy csak hébe-hóba reagált a nagyobb gázkoncentrációkra. Olyan készüléket is találtak, amelynek a csomagolásán szerepelt, hogy megfelel a szabványnak, pedig nem teljesítette a követelményeket. A tizenegy készülék közül a megbízhatóság alapján hat felelt meg leginkább az előírásoknak, de a tesztelők csupán kettővel voltak igazán megelégedve (a részletes eredményeket itt közli a szaklap).

Hamis biztonság

A tesztnek az a tanulsága, hogy még a legjobb készülékek is némi bizonytalansággal dolgoznak, a gyengébb kivitelezésűeknél pedig ez csak fokozódik. A riasztók 3-20 ezer forintba kerülnek, a 10 ezer forintnál drágábbak már megbízhatók, időben jelzik a szén-monoxidot – állítja Stieber József, a Kéményjobbítók Országos Szövetsége Műszer- és Méréstechnikai Szakbizottságának elnöke.

Az összképhez tartozik, hogy a tesztet az ő cége, a Stieber Levegőtisztaság-védelmi Bt. akkreditált laboratóriumában végezték a szaklap megbízásából. A teszteredmény következtetései között kétszer is az szerepel, hogy a Szimat-2H nevű készülék nagyon jól vizsgázott, ezt pedig éppen a Stieber Bt. forgalmazza.

„Stieber úr mondhatni az életét tette fel arra, hogy az általa ellenőrzött vizsgálat pontos volt, és nem kockáztatja a szakmai hírnevét sem azzal, hogy gagyit forgalmaz. Államilag akkreditált, rendszeresen ellenőrzött laborról van szó. A mi álláspontunk az, hogy ismételje meg egy hivatalos szerv a tesztet! Az eredményeket eljuttatjuk a Fogyasztóvédelmi Főfelügyeletnek, mert a fogyasztók tájékozatlanok, hiszen a CO-érzékelő dobozára bárki bármit odaírhat” – mondta erről Veresegyházi Béla, a VGF szerkesztője az Origónak.

Évről-évre tűnnek el a gyártók, típusok, és jelennek meg ugyanazok a termékek más márkanévvel, kicsit más burkolattal. Ötször annyi fogy az olcsó készülékekből, mint a megbízható, de drágább típusokból: a szaklap szerint ilyen állapotok uralkodnak most a szén-monoxid-mérők piacán. Emiatt azt tanácsolják, lehetőleg épületgépészeti szaküzletből vásároljunk ilyen készüléket, gondosan olvassuk el a használati utasítást, és a beszerelést is jobb, ha szakember végzi.

Tény, hogy a kevésbé megbízhatóan működő készülékek hamis biztonságérzetet keltenek a fogyasztókban, viszont ezek a készülékek is többet érnek a semminél. A veszélyeztetett háztartások 85 százalékában azonban még vészjelző sincs. Szintén probléma, ha az elemes készülékben lemerül a telep. Ha a kazánt az áramhálózatra lehet kötni, olyan CO-mérőt érdemes választani, amely még a veszélyes CO-koncentráció kialakulása előtt lekapcsolja a kazánt, és a veszély megszűntével vissza is kapcsolja.

Houney.jpeg

Veszélyes a félig végzett felújítás

A riasztók csak az utolsó védvonal a szén-monoxid elleni harcban. Alapvetően az a probléma, hogy miután az utóbbi években sokan újraszigetelték ingatlanainkat, kicserélték a nyílászárókat, a lakásokba nem kerül elég friss levegő, viszont továbbra is nyílt égésterű gázkészülékkel fűtenek és állítják elő a meleg vizet. A szakértők szerint ez életveszélyes.

Hogyan történik a mérgezés? Oláh Csaba, a Magyar Kémény Kft. főmérnöke több tucat baleset helyszínén végzett vizsgálatot. „Szinte mindig három tényező együttállása okozta a bajt. Kicserélték a nyílászárókat, nem építettek be légbevezetőket, és sokszor találtunk valamilyen elszívót, konyhai páraelszívót, vécéventilátort, szárítógépet, amelyek ugyanazt a levegőt használják, mint a kazán.

Ez olyan, mint az akadályverseny. Valahol be kell jönnie a levegőnek, mert nincs égés oxigén nélkül, és az égésterméknek valahol távoznia is kell. Ha ennek a körfolyamatnak valamelyik részébe beleavatkozunk, akkor már fennáll a balesetveszély” – magyarázta. Sokan azért ússzák meg a mérgezést annak ellenére, hogy körbeszigetelték az ingatlanukat, mert még télen is bukóra nyitva hagyják az ablakot. Így viszont a fűtés kerül többe az indokoltnál.

A közhiedelemmel ellentétben nem csak a fűtési szezonban fordulhat elő szén-monoxid-mérgezés. Olyan lakásokban történhet baleset, ahol nyáron sem szokás ablakot nyitni, mert működik a klíma vagy a központi szellőzés. Ha ilyen helyen nyílt égésterű készüléket használnak, akkor visszaáramolhat az égéstermék – mondta Oláh Csaba.

Jó lehet a régi kazán is, de csak hagyományos ablakkal

Mit érdemes tenni a mérgezést megelőzendő? Ha bőven van pénz a lakásfelújításra, akkor mindenképpen érdemes zárt égésterűre cserélni a kazánt. Az ilyen készülékek a szabadból szívják a levegőt, tehát a lakásba nem is tud visszaszivárogni az égéstermék – tanácsolja Chappon Miklós, a Magyar Mérnöki Kamara épületgépészeti tagozatának elnöke. Zárt égésterű készüléket ma már 150-200 ezer forintért is be lehet szerezni, de van, amelyiknek egymillió fölött van az ára teljesítménytől, minőségtől és márkától függően.

A megfelelő légcseréről ezután sem lehet lemondani, mert a párásodó lakásban megjelenik a penész. A szakember szerint hőcserélős szellőztetőt érdemes beszereltetni, mert úgy a kiáramló meleg levegővel nem az utcát fűtjük, visszanyerjük a megtermelt hőmennyiséget.

Ha pedig minderre nincs pénz, akkor motoros szelepes légbevezetőket érdemes elhelyezni a lakásban, mégpedig úgy, hogy akkor nyíljanak ki, amikor a gázkészülék üzemel. „Ha állandóan nyitva maradnak, akkor már jobban jártunk volna, ha nem cseréljük ki az ablakokat” – magyarázza Chappon Miklós. Ahol nem váltották le vagy nem tömítették el légmentesen a régi nyílászárókat, ott a régi, nyílt égésterű készülékek is stabilan, balesetmentesen tudnak üzemelni.

forrás:http://www.origo.hu/

A kéményajtó webáruházban megvásárolható a Honeywell szén-monoxid érzékelő H450N amely a tesztekben is állta a sarat.

Szereltessen velünk MOST szénmonoxid érzékelőt, légbevezetőt, Nekünk fontos Ön és családja egészsége.

Keressen fel minket!!!   

Szólj hozzá

mérés levegő air ajtó eladás riasztás ára nyílászáró mérgezés szénmonoxid mérgezés utánpótlás forgalmazás szellőztetés szénmonoxid beépítés érzékelő gázmérgezés elhasznált szén-monoxid légbevezető légbevezető beépítés ATG-60 nyílászáró szigetelés Nyílászáró utolagos szigetelése gáz riasztás levegőbevezetés levegő utánpótlás Honeywell H450N Honeywell H450 szénmonoxid érzékelő Honeywell érzékelő Honeywell szén-monoxid H450 ATG-35